Az embereket rengeteg csalódás, csapás éri élete során, állandó a magas követelmény, a stressz, mert aki nem teljesít megfelelően vagy hibázik azt a társadalom megbélyegzi. Azaz a legkülönfélébb negatív jelzőket akasztja rá. (pancser, béna, szerencsétlen, ügyetlen, lassú. Stb.) Mindez már egész kis gyermekkorban intenzíven jelentkezik. Ha egy kisfiúnak a labdasportok nem tartoznak az erősségei közzé, a társai már is elkezdik kiközösíteni egyik csapat sem akarja beválasztani a csapatába a gyengébb játékost. Ki viszont nem maradhat, ezért valamelyik csapat beválasztja. Természetesen a kisfiú szeretne megfelelni de, nem kap labdát és ha véletlenül hozzá gurul valószínűleg elügyetlenkedi mert ő nem játszik, nem élvezi a sportot, hanem görcsösen próbál megfelelni viszont hiányzik a pozitív megerősítés. Tudat alatt is dolgozik benne a „pecsét”.
A születésünk után már is próbál változtatni rajtunk a társadalom, a szüleink elkezdik belénk táplálni az általuk már ismert és helyesnek vélt társadalmi normákat, elvárásokat. Az általában lényegtelen, hogy a gyermeknek milyen képességei vannak. Osho azt mondja, a szegfűnek hiába mondod, hogy rózsát teremjen nem fog tudni rózsát adni neked, hiába neveled rózsaként szerencsétlent, lehet hogy még bele is pusztul. Valahogy ez így van az emberrel is. Az elvárás az mindig megvan és az évek során, csak szaporodnak. A megfelelés utáni vágy a részünké válik, bekebelez, és előbb utóbb felemészt. A kudarcaink bűntudatot ébresztenek, és el is értünk a lényeghez, az egész mozgató rugójához. A bűntudat a negatív pecséteket még jobban beleégeti az ember tudatába! (nem vagyok jó, szegény vagyok, ezt vagy azt én nem érhetem el, azért nincs párom, mert csúnya vagyok, stb.) Mire felnövünk és kijárjuk az iskolát a program elkészül, és már aktívan tesszük a dolgunkat. A társadalom elérte azt, hogy önmagunkat hajtjuk rabigába!
Nem a szülőket akarom bántani, mert ők csak jót akarnak nekünk. Jót akarnak a tanáraink is és még sokan mások, akik valamilyen szinten befolyással vannak az identitásunk alakításában. De még is ártanak, mert kiszolgálják ezáltal, a személytelen társadalmat. Csak ön önmagunkat, a saját lényünket hagyják és hagyjuk figyelmen kívül. Mindenki a saját igényei szerint próbál alakítani, változtatni rajtunk. Igaz sokszor merő jó indulatból, de a lényegen nem változtat. A boldogságot, nyugalmat így nem lehet megtalálni, sőt ez által egyre messzebbre kerülünk mindentől. Szörnyekké válhatunk, mert a társadalmaknak arra van szüksége, ebből termel profitot, és az egyénből így lesz személytelen robot, rabszolga.
Ha kívülről nézed meg magad azt az embert látod aki valójában vagy?
Annak tanultál, amit valójában szerettél volna tanulni, és tenni egész életedben? Vagy esetleg egy idegen embert látsz, aki nem te vagy?
A munka helyeden szabadnak érzed magad és élvezed azt, amit csinálsz, vagy úgy érzed börtönbe vagy és megfulladsz?.
Csak magadra figyelj, ne hagyd az elmédnek, hogy félrevezessen!
Ne hagyd, hogy a társadalom által programozott elméd hamis sugallatokkal megtévesszen!
Szeress szívből, örülj és vedd észre az élet valódi értékeit.
Foglalkozz magaddal és szeretteiddel, lásd a téged körbe vevő világot, és ne csak járj benne.
Hald a madarakat, a szelet a levelek surrogását, és meg nyílik előtted az illúzió függönye. Feltárul előtted a valódi csodálatos világ. Ehhez nem kell pénz csak akarat. Elfelejtett az ember nevetni és azokkal a dolgokkal foglalkozni, ami valóban fontos. Nem vesszük észre az élet jelzéseit, mik segítenek az úton maradni.
“A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.”
Mindenki azt szeretné, ha a gyerekéből fontos ember válna, szép háza legyen, szép autója stb. Még is, ha kimész az utcára vagy megállsz a munkahelyed pihenőjébe, mit hallasz? Az emberek elárasszák magukat és a környezetüket a negatív dolgokkal! (hú de rossz itt dolgozni, jaj nincs már megint pénzem, biztos megint beteg leszek, milyen rossz ember a főnök, stb.). Miért? Mert ez az alap program része. A társadalom minden eszközzel azon van, hogy beskatulyázd magad. Oly annyira beleéljük magunkat ebbe a negatív képbe, hogy azt már mi is el hisszük és ez által ezt vonzzuk magunkhoz, mind addig míg valami, vagy valaki meg nem állít bennünket és megmutatja mit is teszünk valójában. Csak egyetlen napig figyeld meg a gondolataidat reggeltől estik, figyeld meg mennyi pozitív és mennyi negatív gondolatod van, és a kettő aránya miként befolyásolja a közérzeted. Továbbá a társadalom elhiteti velünk, hogy egy ügyvéd fontosabb ember annál, vagy több annál mint aki a két kezével keresi meg a kenyeret. Velük pedig elhitette, hogy ők felsőbbrendűek, és egojukat hatalmasra duzzasztja.
Ezeket az emberi szörnyeket a társadalom tenyészteti ki és így rombolják le az emberek a saját önbecsülésüket. Ezáltal gyakorol a társadalom hatalmat az egyén fölött, és hiteti el hogy, egyikünk, másikunk többet vagy kevesebbet ér. Pedig ez nem igaz. Bízom benne, hogy a fenti sorok az olvasót egy pillanatra megállítják és elgondolkodik egy kicsit.
“Isten vagy az Élet sohasem büntet. Az ember bünteti önmagát az Istenről, Életről, Világegyetemről alkotott téveszméi révén. Gondolatai teremtő erejűek, ő tehát megteremti saját nyomorúságát.”