Ezotéria, titok neked!

 Mán Gong zen mester fiatal fiúként lett szerzetes, és hosszú éveken át tanulmányozta a mahájána szútrákat Donghaksza kolostorában. Egy napon nagy szertartást tartottak a hosszú vándoridőszak kezdetén. Mán Gong ekkor tizenhárom éves volt. A szútra mester felállt és a következőket mondotta:
 - Tanuljatok mindannyian nagyon szorgalmasan, tanulmányozzátok a buddhizmust! Váljatok hatalmas fákká, melyekből templomokat építenek, mélységes edényekké, melyek sok jót megtartanak. A szútra azt mondja: „A víz szögletes vagy gömbölyű lesz az őt felfogó edény alakja szerint. Ugyanígy, az emberek jók vagy gonoszok lesznek attól függően, milyen barátaik vannak.” Sohase feledkezzetek el a Buddháról, és tartsátok meg a jó társaságot. Akkor lesztek hatalmas fákká és a Tan hordozóivá! Ezt szívből kívánom nektek!
A következő felszólaló Kjong Hó zen mester volt, aki éppen akkor látogatta meg a templomot. Szerte Koreában kiváló zen mesterként tisztelték. Kjong Hó hosszú hajával, rongyos öltözékével, hosszú, vékony szakállával megdöbbentően hatott az ápolt, borotvált fejű szerzetesek között. A mester ezt mondotta:
 - Mindnyájan szerzetesek vagytok. A szerzetesek mentesek a kicsinyes, személyes kötődésektől és kizárólag mások szolgálatában élnek. Ha terebélyes fákká vagy a Tan hordozóivá akartok válni, akkor ez meghiúsítja, hogy igazi tanítók legyetek. A nagy fáknak nagy feladataik vannak, a kis fáknak kicsik. A jó és rossz edények mind használhatóak a maguk módján. Egyiket sem szabad félrelökni. Tartsátok meg a jó és rossz barátokat. Ne vessetek el semmit! Ez az igazi buddhizmus. Egyedül azt kívánom, hogy teljes mértékben szabaduljatok meg a fogalmi gondolkodástól.
Mindenkit mély csodálat töltött el. Ahogy a zen mester kifelé tartott a Dharma terembol, Mán Gong utánaszaladt és köntösébe kapaszkodott. Kjong Hó hátrapillantott és ráförmedt:
 - Mit akarsz?
 - A tanítványa akarok lenni! Kérem, vigyen magával! - kérlelte Mán Gong.
 - Takarodj! - kiáltotta Kjong Hó, a fiú azonban nem tágított mellőle. Akkor szigorúan így szólt hozzá:
 - Gyermek vagy még. Képtelen vagy a Tan megértésére!
 - Az ember lehet fiatal vagy öreg, de van a Tanban fiatalság vagy öregség? - kérdezte Mán Gong.
 - Rossz fiú! Megölted és megetted a Buddhát! Most menjünk! - mondta Kjong Hó, elvitte a kisfiút Csungdzsungsza templomába, és az apát gondjaira bízta.
Mán Gong nagyon szorgalmasan gyakorolt öt éven át. Egy napon, tizennyolc éves korában, a következő kóant hallotta: „A tízezer dharma visszatér az Egybe, de hová tér vissza az Egy?” Hirtelenjében nagy kétség lett úrrá rajta. Sem enni, sem aludni, semmi másra gondolni sem tudott, csak erre az egy kérdésre. Egész áldott nap, még késő éjszaka is ez a kérdés foglalkoztatta, akárhol volt, akármit csinált.
Egyik nap, amint éppen meditált, nagy lyuk jelent meg a falon, amivel szemben ült. Az egész tájat látta! A rét, a fák, a felhők és a kék ég tökéletes tisztasággal látszottak a falon keresztül. Megérintette a falat. Ott volt ugyan, csak áttetszően, mint az üveg. Felnézett, és átlátott a tetőn. Kimondhatatlan boldogság töltötte el. Másnap kora reggel berontott a zen mester szobájába, és így szólt:
 - Behatoltam valamennyi dolog természetébe! Megvilágosodtam!
 - Igazán? Akkor mondd meg, mi valamennyi dolog természete! - szólt a zen mester.
 - Átlátok a falon és a tetőn, mintha ott sem lennének - felelte Mán Gong.
 - Ez az igazság?
 - Igen, nincs többé akadály előttem.
A zen mester felkapta zen botját és fejbe ütötte Mán Gongot.
 - Na, most sincs semmi akadály?
Mán Gong megdermedt. Elvörösödött, szeme kidülledt, és a falak megint áthatolhatatlanokká váltak. A mester így szólt:
 - Hová tűnt az igazságod?
 - Nem tudom. Kérem, tanítson!
 - Melyik kóanon meditálsz?
 - A „Hová tér vissza az Egy?” kóanon.
 - Érted az Egyet?
 - Nem.
 - Először az Egyet kell megértened. Amit láttál, illúzió volt. Ne hagyd, hogy félrevezessen! Dolgozz keményebben a kóanon, s akkor hamarosan megérted.
Mán Gong megújult lelkesedéssel hagyta el a mester szobáját. Az elkövetkezendő három évben folyamatosan a nagy kérdésen meditált. Egy reggelen, mely semmiben sem különbözött más reggelektől, a hajnali harangéneket recitálta: „Ha meg akarod érteni a múlt, a jelen és a jövő valamennyi Buddháját, akkor be kell látnod, hogy az egész világot egyedül a tudat teremti.” Ezt énekelve megütötte a nagyharangot. Tudata hirtelen megnyílt, s belátta, hogy minden Buddha egyetlen hangban lakozik.
Mán Gong örömtől ittasan rontott be a Dharma-terembe, és belerúgott a szerzetesbe, aki mellette szokott ülni. A szerzetes feljajdulva ráförmedt:
 - Megőrültél?
 - Ez a Buddha-természet!
 - Megvilágosodtál volna? - kérdezte a szerzetes.
 - Az egész világ Egy. Buddha vagyok!
Az elkövetkezendő évben Mán Gong sok szerzetest ütött és rúgott meg. A híres-neves szerzetesről így vélekedtek: „Szabad ember, minden akadály elhárult előle!”
Egy évvel később fontos szertartást tartottak Kjong Hó zen mester részvételével. Amint Mán Gong belépett a szobájába, ezt gondolta: „Mindketten megvilágosodott lények vagyunk. Ő is Buddha, én is az vagyok. De mivel ő volt az első tanítóm, leborulok előtte, úgy, mint egy közönséges szerzetes.”
Miután Mán Gong leborult a zen mester előtt, az így köszöntötte:
 - Légy üdvözölve! Régóta nem láttalak. Úgy hallom, elérted a megvilágosodást. Ez igaz?
 - Igen, mester.
 - Nagyszerű. Kérdezek tőled valamit - mondta a zen mester. Feltartott egy legyezőt és egy ecsetet, majd így szólt
 - Ezek azonosak vagy különbözőek?
 - A legyező az ecset, az ecset a legyező.
Az elkövetkezendő órában Kjong Hó nagymamai együttérzéssel megpróbálta Mán Gong-ot rávezetni hibájára, de az nem hallgatott rá. Végül Kjong Hó így szólt:
 - Van még egy kérdésem. A temetési szertartás egyik sora azt mondja: „A szobor szeméből könnyek csordulnak ki csendesen.” Mit jelent ez?
Mán Gong képtelen volt válaszolni.
 - Ha ezt nem érted, akkor miért mondtad, hogy a legyező és az ecset azonos? - förmedt rá Kjong Hó zen mester.
Mán Gong letörten meghajolt, s így szólt:
 - Kérem, bocsásson meg!
 - Látod már, hol hibáztál?
 - Igen, mester. Mit tehetek?
 - Réges-rég valaki megkérdezte Dzsó Dzsú zen mestert, hogy van-e a kutyának Buddha-természete. A mester azt válaszolta, hogy nincs. Mit jelent ez?
 - Nem tudom - felelte Mán Gong.
 - Mindig tartsd meg a nemtudó tudatot, s akkor hamarosan eléred a megvilágosodást.
Mán Gong megértette, mekkora kincs ez a tanítás. A következő három évben nagyon szorgalmasan gyakorolt, folyton megőrizve a nemtudó tudatot. Egy napon meghallotta a nagyharang kondulását, és megértette Dzsó Dzsú válaszát. Visszatért Kjong Hó zen mesterhez, meghajolt, és így szólt:
 - Most már értem, miért fordul el a bódhiszattva: mert a cukor édes, a só sós.